Sziasztok! Megérkeztünk!!! Kellemes olvasást!
Hoop idegesen trappolt végig a forgalmas utcán. Nővérével való veszekedése miatt bárkit képes lett volna megfojtani. Alig várta, hogy haza érhessen és mindent kitálaljon az anyjának.
Az utcájukba érve megtorpant a legelső ház előtt és összevont szemöldökkel figyjajjelte a nagy teherautót, mely az ő házuk előtt parkolt. Esze azt sugallta neki, hogy azonnal siessen oda, de mintha földbe gyökerezett volna a lába. Nagy erőfeszítések árán végül megmozdult és sietve szedte lábait, míg be nem rontott az ajtón. Szó szerint feltépte azt.
Az utcájukba érve megtorpant a legelső ház előtt és összevont szemöldökkel figyjajjelte a nagy teherautót, mely az ő házuk előtt parkolt. Esze azt sugallta neki, hogy azonnal siessen oda, de mintha földbe gyökerezett volna a lába. Nagy erőfeszítések árán végül megmozdult és sietve szedte lábait, míg be nem rontott az ajtón. Szó szerint feltépte azt.
~~~
- Anyu! - kiáltotta el magát. - Anyu! - ismételte meg hangosabban, sürgetőbben, mikor nem kapott választ.
Valahonnan, talán az egyik emeleti szobából halk, mozgásra utaló hangok szűrődtek ki, ezért a lány nem késlekedett tovább, feltrappolt az emeletre és dühösen csapta ki a szobája ajtaját, ahol meg is találta az édesanyját.
- Jajj - kiáltott fel a nő, mikor az ajtó kivágódott. - Megijesztettél!
Hope zavartan nézte, ahogy az anyja szinte teljesen kiürítette a szobáját.Eltűntek a bútorok, a fehér íróasztala, az ágya, a fésülködőasztalkája a szekrényei, minden.Az apróbb, fontos kis kacatokat pedig nagy barna dobozokba pakolta, amik már ellepték a szobát, ami most olyan üresnek és lakatlannak tűnt, hogy eltűntek belőle Hope cuccai.
- Mi a francot csinálsz? - nyögte ki nagy nehezen.
- Sajnálom kicsim, de én is ma tudtam meg, hogy sürgősen el kell utaznom egy üzleti útra Londonba- magyarázott. - Holnap indulok.
- És voltam már egyedül egy-két napig, nem nagy cucc!
- Tudom, de ez most más! Ez nem csak egy pár napos utazás lesz. Egy fontos üzlet miatt kell elmennem és nem valószínű, hogy 2 hónap előtt hazajönnék.
- Mi? - kérdezte a lány, de annyira meglepődött, hogy a hangja sikításhoz hasonlított. - És ezt...te most...ezt mikor akartad közölni velem? És most velem mi lesz? -kérdezte majd elmosolyodott. - Azért pakoltad ki a szobámat, mert én is megyek veled?
- Nem, nem ezért. Amíg távol leszek apádnál fogsz lakni! Úgyis rég voltál már nála többet mint pár perc, rátok fér már egy kis apa-lánya időtöltés, vagyis apa-lányai.
- Nemnemnemnemnem! - kiabált a lány. - Ezt nem teheted! Nem akarok Callie-vel együtt lakni!
- Miért? Régen olyan jól kijöttetek! Őt is rég láttad, legalább ismét jóban lesztek majd - próbált érvelni a nő, de lányát kevés sikerrel tudta meggyőzni.
- Nem, Callie és én teljesen mások vagyunk. És ő egy felelőtlen, makacs, önfejű, bajkeverő, akit semmi nem érdekel! A végén még elront engem is!
- Ne beszélj így róla, ő csak nem annyira kedves és művészi, mint te, ettől még nem bajkeverő.
- De igen az! Holnap Harper tanárnő fel fogja függeszteni, ha nem megy be az igazgatóiba reggel, mert ma is a folyosón deszkázott, fellökte Mrs. Harpert és simán otthagyta elterülve a földön!
- Te jó isten! Korábban is volt már ilyen? - Hope bólintott. - Apád tud erről? - ismét bólintás jött válaszként. - És nekem miért nem szólt erről? Jogom van tudni, ha a lányom így viselkedik!
- Látod?! Ezért nem szabad odaköltöznöm, a végén még én is olyan züllött leszek mint ő! El fognak rontani!
- Majd beszélek én az apád fejével és Callievel is elbeszélgetek az alapvető illemszabályokról! És sajnálom Hoop, de már nem tudok mit tenni, reménykedjünk benne, hogy te leszel hatással a nővéredre nem pedig ő rád.
-De ez akkor is igazságtalanság! Miért nekem kell szenvednem? Az anya együtt érzően nézett kétségbeesett lányára, de nem tudott mit tenni.
-Sajnálom, de nincs más választásom. Oda költözöl és erről nem nyitok vitát. -fejezte be a pakolást, majd kiment a szobából.
Hoop bambán bámult anyja után, aki megpecsételte sorsát. Dühösen fújtatott majd egy artikulálatlan hangos üvöltést hallatva nagy erővel belerúgott az egyik földön heverő dobozba, aminek tartalma emiatt kiborult. Csak néhány régi holmi volt benne. Egy-két kép és gyerekkori kacat, amiknek már csak érzelmi értéke van, néhány régi rajz és jó pár fotóalbum.
- A francba - szólalt meg dühösen, majd haragosan elkezdte összeszedni a szétszóródott dolgokat és visszadobálni a dobozba.
Közben belenézett néhány fotóalbumba. A legtöbbjükben kisgyermekkori képek voltak amik Calliet és őt ábrázolták. Vidáman mosolyogtak a kamerába és ölelték egymást. Szerették egymást, igazi testvérek voltak. Hoop nevetve lapozta végig az albumokat. Mosolygott, ahogy végignézte a közös karácsonyi képeket, a szülinapokat, nyári és téli képeket, amik még akkor készültek, mikor a szüleik még együtt voltak. Mosolyogva visszapakolta az albumokat, de talált néhány képet, amik az a doboz legalján hevertek és felkavarták az érzelmeit. Néhány képen Callie egy gitárral pózol és játszik rajta. Két éve készült képek voltak, pár héttel azelőtt készültek, hogy Callie minden ok nélkül hirtelen abbahagyta és többé gitár közelébe sem ment, sőt megvetett minden zenét, pedig annyira tehetséges volt.
- Callie, mi történhetett veled? Annyira megváltoztál - kérdezte magától a képeket szorongatva.
Továbblapozta a képeket és talált néhányat, ami még az előzőknél is sokkolóbbak voltak. 2 évvel ezelőtti képek, ahol éppen versenyeken van. Ugrál, spárgázik és még mindenféle gimnasztikai mutatványt művel. A közönség tapsol a kis Hope pedig vidáman nevet a kamerába az aranyérmet szorítva. Callie-nek igaza volt egy valamiben, neki tényleg nincs joga kioktatni őt, mivel ő is abbahagyta azt amit a legjobban szeretett, de neki legalább volt rá jó oka, nem csak úgy feladta. Egy nagyon sóhajtott, majd felmarkolta a képeket és bevágta a dobozba.
Hoop bambán bámult anyja után, aki megpecsételte sorsát. Dühösen fújtatott majd egy artikulálatlan hangos üvöltést hallatva nagy erővel belerúgott az egyik földön heverő dobozba, aminek tartalma emiatt kiborult. Csak néhány régi holmi volt benne. Egy-két kép és gyerekkori kacat, amiknek már csak érzelmi értéke van, néhány régi rajz és jó pár fotóalbum.
- A francba - szólalt meg dühösen, majd haragosan elkezdte összeszedni a szétszóródott dolgokat és visszadobálni a dobozba.
Közben belenézett néhány fotóalbumba. A legtöbbjükben kisgyermekkori képek voltak amik Calliet és őt ábrázolták. Vidáman mosolyogtak a kamerába és ölelték egymást. Szerették egymást, igazi testvérek voltak. Hoop nevetve lapozta végig az albumokat. Mosolygott, ahogy végignézte a közös karácsonyi képeket, a szülinapokat, nyári és téli képeket, amik még akkor készültek, mikor a szüleik még együtt voltak. Mosolyogva visszapakolta az albumokat, de talált néhány képet, amik az a doboz legalján hevertek és felkavarták az érzelmeit. Néhány képen Callie egy gitárral pózol és játszik rajta. Két éve készült képek voltak, pár héttel azelőtt készültek, hogy Callie minden ok nélkül hirtelen abbahagyta és többé gitár közelébe sem ment, sőt megvetett minden zenét, pedig annyira tehetséges volt.
- Callie, mi történhetett veled? Annyira megváltoztál - kérdezte magától a képeket szorongatva.
Továbblapozta a képeket és talált néhányat, ami még az előzőknél is sokkolóbbak voltak. 2 évvel ezelőtti képek, ahol éppen versenyeken van. Ugrál, spárgázik és még mindenféle gimnasztikai mutatványt művel. A közönség tapsol a kis Hope pedig vidáman nevet a kamerába az aranyérmet szorítva. Callie-nek igaza volt egy valamiben, neki tényleg nincs joga kioktatni őt, mivel ő is abbahagyta azt amit a legjobban szeretett, de neki legalább volt rá jó oka, nem csak úgy feladta. Egy nagyon sóhajtott, majd felmarkolta a képeket és bevágta a dobozba.
Callie dühösen szitkozódott, kiabált és összefüggéstelen szavak segítségével próbálta elmagyarázni a mellette haladó ertetlen fiúnak miért ideges és mi történt két perccél korábban. Megállás nélkül csak magyarázott a fiúnak, akinek fogalma sem volt róla miért húzta föl magát ennyire a lány, de rákérdezni sem mert, mivel félt, hogy a végén meg szó szerint leharapja a fejét.
Callie fel-alá járkált, miközben belerúgott mindenbe, ami az útjába került és panaszkodott.
- Öntelt, okoskodó, idegesítő - sorolta a lány a választékosabb szitokáradat után. - Azt hiszi jobb mindenkinél és hogy joga van megmondani mit kellene csinálnom és mit nem. Beleszól a dolgaimba, pedig fogalna sincs róla mit miért teszek - fakadt ki. - Pont ő mondja aki szintén feladta az álmait. Nincs joga kioktatni!
- Lehet, hogy csak jót akar neked... - próbálkozott a fiú, de ettől a lány még nagyobb haragra gerjedt, amit most ellena irányított.
- Fogd be! - szólt rá a lány. - Fogalmad sincs róla mi ez az egész, nem értesz te semmit. Nem tudod mi volt vagy van köztünk - fakadt ki Cami.
- Jól van nyugi - emelte fel védekezően kezeit Lucas. - Csak segíteni akartam - mondta, majd felsóhajtott. - Figyelj, lehet, hogy semmit nem tudok rólad, az életedről, a családodról vagy bármiről, de azt tudom, hogy meg kellene becsülnöd a testvéredet, amíg melletted van.
Lucas csak bámult a lanyra, remélve, hogy felfogta és megértette a mondandóját. Callie még mindig dühösen mászkált körbe-körbe. A fiút egy feldúlt hercegnőre emlékeztette, aki a toronyszobaban duzzog. Egyszerre volt bájos és elragadó, de makacs és önfejű is. Nem akarta, hogy a lány azt élje át, amit neki kellet.
- Figyelj! Inkább most menj haza, nyugodj meg és holnap beszéljétek meg ezt az egészet.
- Megbeszélni? - kérdezte gúnyosan. - Abból az lesz, hogy megint egymás torkának esünk. Az lesz a legjobb, ha hagyon a fenébe és elkerülöm, ahogy mindig. Kösz a segítséget Lucas - mondta majd távozott.
- Én nem így értettem... - kiabálta utána, de feleslegesen mivel Cam már elment. - Makacs egy nőszemély - jegyezte meg magának.
Callie keresztülsietett a parkon, végigment egy főúton majd balra befordult egy mellékutcába, amin végigrohanva megtorpant a 26-os házszámú ház előtt.
- Mi a franc folyik itt? - kérdezte mikor a ház előtt álló teherautóra bámult.
- Hoop! - sziszegte dühösen, mikor meglátta testvérét dobozokat pakolni. - Te meg mi a jó büdös francot csinálsz itt? - sietett oda hozzá.
- Neked is szia, megint - válaszolta flegmán. - Képzeld ideköltözök - közölte tettetett mosollyal. - Én is örülök neki, elhiheted.
- Na azt már nem! - kiabálta Cam, majd kikapta a dobozt a testvére kezéből és visszadobta a teherautóba. - Ide aztán nem jössz - kezdte visszapakolni az eddig kipakolt dibozokat is.
- Hidd el nálad bármi jobb lenne, de sajnos te jutottál. Nincs más megoldás -kezdte isnet lepakolni a dobozokat, amiket nnővére azonnal pakolt is vissza. - Hagyd már abba - kiáltott rá egy idő után.
- Nem! Te hagyd abba!
- Lányok! Mindketten abbahagyni! - jelent meg a két szülő az ajtóban. - Ez a téma lezárva! Hoop itt fog lakni egy ideigeés ajánlom, hogy békében megférjetek vagy bajok lesznek, mivel egy ideig kénytelenek lesztek egy szobában lakni
- Mi? - törtek ki egyszerre. - Na, azt már nem! - folytatta Cam. - Épp elég szívás, hogy egy házban fogunk lakni, de nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni vele. A szobámat bem adom!
- Ez van lányok, így lesz és kész! A vendégszoba felújítás alatt van. Meg 1-2 hét és elkészül, max 2 hetet kell kibírnotok - magyarázott az apa.
- Ott a kanapé! - köpte Callie a szavakat. - Jó neki az.
- Nem, elég volt! Egy szóba és kész, nincs vita - üvöltötte az anyuka. - Nekem indulnom kell. Nagy ölelés lányok - mondta mire azok odavánszorogtak és megölelték.
Utána morgolódva, még mindig egymástszidva, de bevvánszorogtak a házba. Egy pillanat sem telet el, de már kiabálás hangjai szűrődtek ki.
- Sok sikert! Ajánlom, hogy figyelj rájuk! Ha így folytatják itt elszabadul a pokol, meg jó, hogy nem leszek itt - mondta a nő. - Ja és Hoop mondott egy-két dolgot Callieről. Meg kellene nevelned, eléggé vad és züllött lett - mondta, majd beszállt az autójába. - Ó, és ha a lányomnak bármi baja lesz, akkor ígérem, hogy megbánod. Ne merd tönkretenni. Okos, felelősségteljes lány, remélem ő mutat nektek példát nem fordítva. Megbánod ha megrudom, hogy rosszra nevelted - fejezte be és a gázrá taposott. - Kellemes időtöltést nektek. Puszika - szólalt neg, majd elhajtott.
A férfi renenykedve bámult a nő után abban reménykedve, higy visszajön és közli, hogy csak egy rossz vicc volt. Tudta, hogy élete legkeményebb 2 hónapja elé néz.
By: Fanni és Lora
Fuu és ennyi lenne. Az első pár mondatot, a 3 hullámvonalig Fanni a többit én azaz Lora írta. Komiknak örülnénk. Ja és meg annyit, hogy a kövi részek bizonyára késni fognak, mivel mindkettőnknek gondjai adódtak a gépével. Ezt is telefonon pötyögtem be... Puszika <3
