Wíí nem tudjuk, hogy ti örültök-e, de mi nagyon örülünk, hogy végre itt a rész.:) Elég sok volt a kimaradásunk, de reméljük, hogy a nyár folyamán ez megszűnik.
Elöljáróban nem mondanánk túl sokat a részről, sőt! Inkább be is fogjuk!
Jó olvasást és kellemes szünetet nektek!:)
Valamint ezt a részt Szilvinek küldenénk, aki ma érettségizik, hajrá Szilvi, itt is nagyon sok sikert neked!
By: Fanni & Lora
Hoop
unott fejjel lépett be a suli ajtaján, kezében szorongatva a
gitár tokot. Nem mutatta, de belül remegett a félelemtől. Nem akart
Nathan-al találkozni a tegnapi incidens után, se azzal a sráccal, aki a
zene teremben rátörte az ajtót. Próbált észrevétlen maradni, mint a
legtöbb mai diák, de a hatalmas gitárral nem nagyon sikerült neki. Aki
csak szembe jött vele kivétel nélkül megbámulta, el sem próbálták
rejteni a kíváncsi, esetleg undorodó arcukat.
Vett egy mély levegőt és lehajtott fejjel indult meg a zene terem felé. Úgy gondolta, hogy ott egy kis nyugalomra lel, de nem számolt a többi zenei tehetséggel. Már csengetés előtt tele volt a terem. Csalódottan fordult vissza, majd a könyvtár felé vette az irányt. Köztudott, hogy a diákok nem igazán rajonganak azokért a dolgokért, amihez hozzátartoznak a könyvek. Mint például maga a könyvtár, irodalom terem vagy esetleg a színjátszó klub. Ezek a tevékenységek a legtöbb diáktól elég távol állt, így biztos volt benne, hogy senki sem fogja zavarni.
Gondolata beigazolódott; amint belépett a könyvtárba, nyikorogva csukódott be mögötte az ajtó. Egyedül a könyvtáros krákogása hallatszott, amit valószínűleg a könyvekre lerakódott por okozta.
- Jó napot! - mondta Hoop, de még a halk suttogása is ordításnak hangzott a csendes könyvtárban. Az idősödő nő lejjebb tolta szemüvegét az orrnyergén, onnan nézett végig a megilletődött lányon.
- Nem kéne neked órán lenned? - kérdezte gyanakodva.
- Ma nincs első két órám - magyarázkodott a lány - Így gondoltam addig itt leszek... de ha zavarok, akkor el is mehetek.
- Ne, ne! - csillant fel a nő szeme - Maradj nyugodtan! - pattant fel a székéről, majd beljebb invitálta a lányt.
Mosolyogva köszönte meg, majd tűnt el két polcsor között. Ujját végigvezette a könyvek gerincén, majd megtalálva a keresett könyvet leült a polc aljába. Egy fantasy könyvet forgatott a kezei között; a főszereplő lánnyal teljes mértékben tudott azonosulni, azért is volt az a kedvence. Most is izgatottan lapozta fel az első oldalt, de nem tudott teljesen ráhangolódni a cselekményekre, mert valaki benyitott a könyvtárba. Hangos ajtó csapódás kísérte az újabb látogatót, majd felszabadult beszélgetés. A lánynak nagyon is ismerős volt a látogató hangja, így fülelni kezdett. A beszélgetés nagyon is gördülékenyen zajlott le a két fél között, így majdnem biztos volt, hogy a fiú gyakran jár a könyvtárba. Pár percig cseverésztek és nevettek, majd a fiú lépései töltötték be az üres termet. Egyre erősödött, ami azt jelezte, hogy a lány felé tart. Gyorsan a könyv fölé görnyedt, amit idő közben sikerült alaposan összegyűrnie, és próbált úgy tenni, mint aki nem hallgatózott.
Nehezére esett nem a közeledő léptekre figyelni, de sikerült az első sort elolvasnia a könyvből. Amint lapozott egyet, valaki megállt a két polc közti sor elején és mereven bámulta a lányt. Hoop is észrevette a kérdő tekintetet magán, de esze ágában sem volt felnézni rá. Tudta jól, hogy ki áll felette, ki nézi őt olyan meredten, de mint azt már reggel eldöntötte, nem akart vele beszélni.
- Ööö... zavarok? - törte meg a csendet a fiú.
Ráérősen emelte rá a tekintetét a lány; semmi kedve nem volt most vele beszélgetni.
- Nem - rázta meg a fejét, majd visszatemetkezett a könyv olvasásába.
Persze!
Látszólag tényleg olvasott, de az csak a felszín volt. Belül a szíve ezerrel kalapált, amit a fiú jelenléte váltott ki belőle. Ezelőtt még soha nem fordult elő vele ilyen, de ez most más volt.A tegnapi nap után minden más lett.
- Tudod elég fura vagy... - puhatolódzott a fiú - Van valami baj? Hoop ijedten nézett fel rá; félt, hogy talán rájön a titkára, amit még magának is félt bevallani.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz - állt fel - Minden a legnagyobb rendben van - birizgálta idétlenül a haját.
- Pedig biztos, hogy van valami - lépett hozzá közelebb - Sose szoktad így birizgálni a hajadat - kapta el a lány karját. Egy pillanatra még a lélegzetét is visszatartotta, félt, hogy elveszne ez a pillanat, amit a fiú a tudta nélkül csinált.
- Dehogynem! Csak te nem figyelsz soha! - mordult fel Hoop - És ha megkérhetnélek, elengedsz... még van egy pár könyv, amit meg kell keresnem - hámozta le magáról a fiú kezét. Kelletlenül fordult el tőle, megtörve ezzel a varázst. De lehet, hogy jobb is volt ez így.
Már vagy tíz éve a legjobb barátok voltak Nathan-nal, és ezt nem szerette volna megszakítani csak amiatt, mert ő túl gyenge volt. Egy hülye érzés miatt, amely bármelyik nap megváltozhat. Egy bizonytalan érzelem miatt nem volt hajlandó feláldozni egy barátját. Főleg nem Nathan-t.
Úgy tett, mint aki nagyon keres valamit. Fel-alá bolyongott a polcok között. Egy percnyi egyedüllétet sem talált, mert Nathan minden lépését figyelte. A sarkában volt, amint Hoop tett egy lépést előre, Nathan már ment is utána. Egy ideig még bírta a folytonos ellenőrzést, de hát melyik embernek nincs szüksége egy kis magánszférára?
- Muszáj mindenhová követned? - fordult a fiú felé. Feje vörös volt az idegesség miatt, keze ökölbe szorult. Látva ezt, a fiú féloldalas mosolyra húzta a száját. Tett egy lépést a lány felé, majd még egyet s még egyet, míg Hoop háta az egyik polcnak nem feszült. Nathan egy laza mozdulattal megtámasztotta magát, így a jobb keze Hope feje mellett, a polcnak támaszkodott. Elég közel hajolt a lányhoz, hogy érezze a felgyorsult lélegzetvételét. Ha tudná, hogy miért lett ilyen a lány, akkor nem szórakozna rajta ilyen jó, de nem tudta...
- Hope árulj el nekem valamit... - szólalt meg rekedtes hangján - Ki az-az idióta, akinek sikerült magába bolondítania? A lány egy nagyot nyelt, mielőtt megszólalt volna. Jól át kellett gondolnia, hogy mit fog mondani, különben mindent elszúr.
- Miből gondolod, hogy tetszik valaki? - próbált higgadt maradni, de a hangja még így is elcsuklott a kérdés végén.
- Ne csináld már! A legjobb barátod vagyok. A legjobb! - nyomatékosított - Mindent tudok rólad. Látom mikor zavarban vagy egy fiú miatt, vagy mikor próbálsz ködösíteni, de én látom, hogy van valami baj. És most is tudom, hogy titkolsz előlem valamit. Szóval ki vele? Ki az a srác?
- És ha van is valaki? Miből gondolod, hogy elmondom neked? - dühödött fel a lány - Egyáltalán mióta tartozom neked magyarázattal a tetteim miatt? - kiabálta. Nagyon idegesítette a fiú tolakodó viselkedése, de az még jobban, hogy ilyen vak volt.
Nathan meglepődött Hoop gyors hangulatváltozásán. Egyáltalán nem értette, hogy mivel dühítette így fel. Most már végképp nem értett semmit. Eleinte biztos volt benne, hogy valamit vagyis valakit titkol előle a lány, de látva dühkitörését, már nem volt biztos a dolgában. Érezte, hogy valami egészen másfajta dolgot titkol előle, és nem tudta akarja-e hallani tőle az igazságot. Félt, hogy talán emiatt a viselkedése miatt taszítja majd el magától Hoop-ot.
- Bocsánat - lépett két lépést hátrébb, meghagyva a tisztes távolságot kettejük között - Nem tudtam, hogy mára már vannak titkain egymás előtt - tett szemrehányást. Hangjából jól kivehető volt az él, amit most meg sem próbált elrejteni.
Most a lánynak volt itt az ideje, hogy meglepődjön. Soha nem volt mérges rá a fiú, de látva türelmetlen és zaklatott arckifejezését, már megbánta, hogy egyáltalán bejött a suliba.
- Nathan - szólította meg lágyabb hangon - Figyelj, biztosra tudom, hogy senki iránt nem táplálok olyan fajta érzelmeket. És ha lenne is valaki, te lennél az első, akinek elmondanám - hazudott. Egyenesen az arcába hazudott!
- Persze! - nevetett fel kényszeredetten - De hogy is higgyem ezt el, mikor most is a képembe hazudsz?
- De én nem...
- Ne is törődj velem! Megértem, hogy már nem bízol meg bennem annyira, mint régen - legyintett.
- Nem mintha te valaha is figyeltél volna rá, úgy igazán - motyogta az orra alá Hoop, de Nathan még így is meghallotta. A már éppen indulni készülő lány karja után nyúlt és durván visszarántotta. A falnak taszította, de ügyelt rá, hogy ne fájjon a lánynak, majd gyengéden, de egyben követelőzve csókolta meg. Egyik kezét a derekára simította, míg másik keze a lány hosszú, göndör fürtjei között vándorolt. Ebbe az egy csókba belesűrített minden olyan érzést, vágyat és gondolatot, amik már a kezdetet óta kavarognak benne. Mióta csak meglátta a mindig mosolygó és derűlátó hat éves kislányt, azóta tervezi elmondani neki az érzéseit. De eddig nem volt rá lehetősége, vagy az idő nem volt megfelelő, vagy mindig volt valaki vagy valami, ami gátolta a vallomásban. De most nem volt ott senki, hogy megtörje ezt a varázslatos pillanatot. Csak ők voltak, a világ is megszűnt létezni kettejük körül. Kéz a kézben vigyáztak egymásra, bátorították, segítették egymást, és éreztették a másikkal, hogy igenis fontosak. Hoop bátortalanul ugyan, de Nathan nyaka köré fonta a kezeit, és közelebb húzta magához a fiút. Minél közelebb akarta tudni magához, éreztetni akarta vele, hogy ő az a fiú, aki miatt hevesebben ver a szíve, aki miatt elakad a lélegzete és ő az a fiú, akit tíz évvel ezelőtt óta szeret. Soha senki nem léphetett a helyébe, ő volt az egyetlen olyan személy az életében, akit igazán, tiszta szívéből, feltételek nélkül szeretett. De ő sem volt elég bátor, hogy elmondja neki, így inkább eltemette érzéseit szíve legsötétebb zugába, és próbálta elfelejteni a mindent elsöprő érzelmeket.
De persze ez lehetetlenség!
Melyik fiatal tud ellenállni a szerelem hullámainak, az érzésnek, ami miatt más színben látják a világot. Ez az érzés szárnyakat ad, felrepít a fellegek felé, mindent a derűsebb oldaláról mutat meg, késztet a mosolygásra, rabolja el a vágyakozó szíveket. Ez az a bizonyos érzés, mely ezt a két fiatalt is a behálózott.
- Soha többet ne mondj ilyet - húzódott el tőle Nathan - Tíz éven keresztül figyeltelek, és szerettem beléd napról-napra - lihegte levegő hiányában. Nem is tudott volna mit szólni Hoop, még mindig a pillanat hatása alatt állt. De muszáj volt megszólalnia, hisz most vallott neki szerelmet a legjobb barátja.
- Olyan bolond vagy... - vigyorodott el - Hogy figyeltél te engem? Észre sem vetted, hogy mit is érzek valójában. Váltig állítottad, hogy odafigyeltél rám, nézted minden egyes lépésemet, de egyszer sem merült fel benned, hogy esetleg érzek is valamit irántad? - hitetlenkedett - Reménytelen vagy!
- Úgy bizony! - helyeselt Nathan - A te reménytelen titkos kukkolód! - nevetett fel ő is.
- Idióta! - húzta közelebb magához ismét a fiút. Már készen állt a következő csókra, mire valaki megköszörülte a torkát és hisztérikus nevetésben tört ki.Mind a ketten a hang forrása felé kapták a fejüket. Egy értetlen fiút és egy vihogó lányt pillantottak meg. Hoop arca teljesen lefehéredett, amint felismerte a lányban gyűlölt nővérét.
- Ez kész! - szólalt meg végül Callie - Ez jobb, mint a tegnapi szappanopera. Filmet is forgathatnának a szánalmas életetekről... bár nagyon megcsappanna a tévé nézettsége - morfondírozott - Nem hinném, hogy megérné nekik - visított fel újra. Már a hasát fogta a sok nevetéstől. Az eddig csöndben figyelő fiú is közbeszólt. Hoop már azt hitte, hogy a segítségére siet, de nagyot tévedett.
- Hé ez nem a klónod?! - mutatott rá a vérig sértett lányra Lucas. A nem éppen kulturált beszólás végleg betett Hoop-nak. Elengedte Nathan kezét és lehajtott fejjel kirohant a könyvtárból, az egész iskolából. A közeli parkba rohant, majd leülve a szökőkút szélére minden kitört belőle. Egyszerűen már nem bírta tovább, muszáj volt kiadnia magából, különben végleg összeroppant volna.
A sós könnyek végigmarva az arcát, hullottak a semmibe. Torkában hatalmas gombóc nőtt, keze ökölbe szorult. Nem érdekelte, hogy ki látja az érzelmi kitörését, már semmi sem érdekelte. Ilyen mértékű megalázásban még nem volt része, fogalma nem volt róla, hogyan kéne kezelni az ilyen helyzeteket. Így hát utat engedve az érzéseinek, csak sírt, még végül már ereje sem maradt. Ara is képtelen volt, hogy tovább sírjon, így szipogva ült a márvány borítású szökőkút szélén.
Eltelt egy pár perc vagy óra, abban az állapotban nem tudta volna megmondani, mikor egy fiú képében megjelent a felmentősereg. A vállára tette a kezét és aggódva nézett le rá. Hoop lassan felemelte a fejét és abba a két gyönyörű türkiz szembe nézett. Abban a pillanatban semmit sem akart jobban, minthogy megölelje a fiút. Zokogva borult a karjaiba, fejét a vállába fúrta.
Abban a pár másodpercben a megváltást jelentette az-az ölelés. Megfeledkezve minden lelki fájdalomról, ölelte a fiút, aki nyugtatva őt, a haját simogatta.
- Minden rendben lesz... - mondta lágy, kedves hangon.
- Ööö... zavarok? - törte meg a csendet a fiú.
Ráérősen emelte rá a tekintetét a lány; semmi kedve nem volt most vele beszélgetni.
- Nem - rázta meg a fejét, majd visszatemetkezett a könyv olvasásába.
Persze!
Látszólag tényleg olvasott, de az csak a felszín volt. Belül a szíve ezerrel kalapált, amit a fiú jelenléte váltott ki belőle. Ezelőtt még soha nem fordult elő vele ilyen, de ez most más volt.A tegnapi nap után minden más lett.
- Tudod elég fura vagy... - puhatolódzott a fiú - Van valami baj? Hoop ijedten nézett fel rá; félt, hogy talán rájön a titkára, amit még magának is félt bevallani.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz - állt fel - Minden a legnagyobb rendben van - birizgálta idétlenül a haját.
- Pedig biztos, hogy van valami - lépett hozzá közelebb - Sose szoktad így birizgálni a hajadat - kapta el a lány karját. Egy pillanatra még a lélegzetét is visszatartotta, félt, hogy elveszne ez a pillanat, amit a fiú a tudta nélkül csinált.
- Dehogynem! Csak te nem figyelsz soha! - mordult fel Hoop - És ha megkérhetnélek, elengedsz... még van egy pár könyv, amit meg kell keresnem - hámozta le magáról a fiú kezét. Kelletlenül fordult el tőle, megtörve ezzel a varázst. De lehet, hogy jobb is volt ez így.
Már vagy tíz éve a legjobb barátok voltak Nathan-nal, és ezt nem szerette volna megszakítani csak amiatt, mert ő túl gyenge volt. Egy hülye érzés miatt, amely bármelyik nap megváltozhat. Egy bizonytalan érzelem miatt nem volt hajlandó feláldozni egy barátját. Főleg nem Nathan-t.
Úgy tett, mint aki nagyon keres valamit. Fel-alá bolyongott a polcok között. Egy percnyi egyedüllétet sem talált, mert Nathan minden lépését figyelte. A sarkában volt, amint Hoop tett egy lépést előre, Nathan már ment is utána. Egy ideig még bírta a folytonos ellenőrzést, de hát melyik embernek nincs szüksége egy kis magánszférára?
- Muszáj mindenhová követned? - fordult a fiú felé. Feje vörös volt az idegesség miatt, keze ökölbe szorult. Látva ezt, a fiú féloldalas mosolyra húzta a száját. Tett egy lépést a lány felé, majd még egyet s még egyet, míg Hoop háta az egyik polcnak nem feszült. Nathan egy laza mozdulattal megtámasztotta magát, így a jobb keze Hope feje mellett, a polcnak támaszkodott. Elég közel hajolt a lányhoz, hogy érezze a felgyorsult lélegzetvételét. Ha tudná, hogy miért lett ilyen a lány, akkor nem szórakozna rajta ilyen jó, de nem tudta...
- Hope árulj el nekem valamit... - szólalt meg rekedtes hangján - Ki az-az idióta, akinek sikerült magába bolondítania? A lány egy nagyot nyelt, mielőtt megszólalt volna. Jól át kellett gondolnia, hogy mit fog mondani, különben mindent elszúr.
- Miből gondolod, hogy tetszik valaki? - próbált higgadt maradni, de a hangja még így is elcsuklott a kérdés végén.
- Ne csináld már! A legjobb barátod vagyok. A legjobb! - nyomatékosított - Mindent tudok rólad. Látom mikor zavarban vagy egy fiú miatt, vagy mikor próbálsz ködösíteni, de én látom, hogy van valami baj. És most is tudom, hogy titkolsz előlem valamit. Szóval ki vele? Ki az a srác?
- És ha van is valaki? Miből gondolod, hogy elmondom neked? - dühödött fel a lány - Egyáltalán mióta tartozom neked magyarázattal a tetteim miatt? - kiabálta. Nagyon idegesítette a fiú tolakodó viselkedése, de az még jobban, hogy ilyen vak volt.
Nathan meglepődött Hoop gyors hangulatváltozásán. Egyáltalán nem értette, hogy mivel dühítette így fel. Most már végképp nem értett semmit. Eleinte biztos volt benne, hogy valamit vagyis valakit titkol előle a lány, de látva dühkitörését, már nem volt biztos a dolgában. Érezte, hogy valami egészen másfajta dolgot titkol előle, és nem tudta akarja-e hallani tőle az igazságot. Félt, hogy talán emiatt a viselkedése miatt taszítja majd el magától Hoop-ot.
- Bocsánat - lépett két lépést hátrébb, meghagyva a tisztes távolságot kettejük között - Nem tudtam, hogy mára már vannak titkain egymás előtt - tett szemrehányást. Hangjából jól kivehető volt az él, amit most meg sem próbált elrejteni.
Most a lánynak volt itt az ideje, hogy meglepődjön. Soha nem volt mérges rá a fiú, de látva türelmetlen és zaklatott arckifejezését, már megbánta, hogy egyáltalán bejött a suliba.
- Nathan - szólította meg lágyabb hangon - Figyelj, biztosra tudom, hogy senki iránt nem táplálok olyan fajta érzelmeket. És ha lenne is valaki, te lennél az első, akinek elmondanám - hazudott. Egyenesen az arcába hazudott!
- Persze! - nevetett fel kényszeredetten - De hogy is higgyem ezt el, mikor most is a képembe hazudsz?
- De én nem...
- Ne is törődj velem! Megértem, hogy már nem bízol meg bennem annyira, mint régen - legyintett.
De persze ez lehetetlenség!
Melyik fiatal tud ellenállni a szerelem hullámainak, az érzésnek, ami miatt más színben látják a világot. Ez az érzés szárnyakat ad, felrepít a fellegek felé, mindent a derűsebb oldaláról mutat meg, késztet a mosolygásra, rabolja el a vágyakozó szíveket. Ez az a bizonyos érzés, mely ezt a két fiatalt is a behálózott.
- Soha többet ne mondj ilyet - húzódott el tőle Nathan - Tíz éven keresztül figyeltelek, és szerettem beléd napról-napra - lihegte levegő hiányában. Nem is tudott volna mit szólni Hoop, még mindig a pillanat hatása alatt állt. De muszáj volt megszólalnia, hisz most vallott neki szerelmet a legjobb barátja.
- Olyan bolond vagy... - vigyorodott el - Hogy figyeltél te engem? Észre sem vetted, hogy mit is érzek valójában. Váltig állítottad, hogy odafigyeltél rám, nézted minden egyes lépésemet, de egyszer sem merült fel benned, hogy esetleg érzek is valamit irántad? - hitetlenkedett - Reménytelen vagy!
- Úgy bizony! - helyeselt Nathan - A te reménytelen titkos kukkolód! - nevetett fel ő is.
- Idióta! - húzta közelebb magához ismét a fiút. Már készen állt a következő csókra, mire valaki megköszörülte a torkát és hisztérikus nevetésben tört ki.Mind a ketten a hang forrása felé kapták a fejüket. Egy értetlen fiút és egy vihogó lányt pillantottak meg. Hoop arca teljesen lefehéredett, amint felismerte a lányban gyűlölt nővérét.
- Ez kész! - szólalt meg végül Callie - Ez jobb, mint a tegnapi szappanopera. Filmet is forgathatnának a szánalmas életetekről... bár nagyon megcsappanna a tévé nézettsége - morfondírozott - Nem hinném, hogy megérné nekik - visított fel újra. Már a hasát fogta a sok nevetéstől. Az eddig csöndben figyelő fiú is közbeszólt. Hoop már azt hitte, hogy a segítségére siet, de nagyot tévedett.
- Hé ez nem a klónod?! - mutatott rá a vérig sértett lányra Lucas. A nem éppen kulturált beszólás végleg betett Hoop-nak. Elengedte Nathan kezét és lehajtott fejjel kirohant a könyvtárból, az egész iskolából. A közeli parkba rohant, majd leülve a szökőkút szélére minden kitört belőle. Egyszerűen már nem bírta tovább, muszáj volt kiadnia magából, különben végleg összeroppant volna.
A sós könnyek végigmarva az arcát, hullottak a semmibe. Torkában hatalmas gombóc nőtt, keze ökölbe szorult. Nem érdekelte, hogy ki látja az érzelmi kitörését, már semmi sem érdekelte. Ilyen mértékű megalázásban még nem volt része, fogalma nem volt róla, hogyan kéne kezelni az ilyen helyzeteket. Így hát utat engedve az érzéseinek, csak sírt, még végül már ereje sem maradt. Ara is képtelen volt, hogy tovább sírjon, így szipogva ült a márvány borítású szökőkút szélén.
Eltelt egy pár perc vagy óra, abban az állapotban nem tudta volna megmondani, mikor egy fiú képében megjelent a felmentősereg. A vállára tette a kezét és aggódva nézett le rá. Hoop lassan felemelte a fejét és abba a két gyönyörű türkiz szembe nézett. Abban a pillanatban semmit sem akart jobban, minthogy megölelje a fiút. Zokogva borult a karjaiba, fejét a vállába fúrta.
Abban a pár másodpercben a megváltást jelentette az-az ölelés. Megfeledkezve minden lelki fájdalomról, ölelte a fiút, aki nyugtatva őt, a haját simogatta.
- Minden rendben lesz... - mondta lágy, kedves hangon.
Ez a nap is úgy indult mint minden más nap Callie számára. A bandával végigvonultak a város utcáin, összeszedve minden bandatagot, majd letelepedtek az iskola előtti parkban és várták, hogy becsöngessenek. Soha nem jártak be az órákra minimum 10 perces késés nélkül, ha egyáltalán bementek. A tanárok már tehetetlenek voltak ellenük, így inkább figyelmen kívül hagyták már a késéseket. Callie nagyot vihogott, mikor meglátta a rohanó nővérét, hogy beérjen az 1. órára. A szerencsétlen, pedig ma nincs is első két órája.
A csengő hamarosan megszólalt, ők pedig türelmesen kivártak 5 percet, ami bohóckodással, és hülye viccek sztorik mesélésével telt, majd feltápászkodtak és becammogtak az iskolába. Még be sem léptek, mikor a hangszóróból máris megszólalt az igazgatónő förtelmes károgó hangja.
- Allyson Camille Wilson fáradjon az igazgatóba, most! - szólt a hang, majd a folyosót megtöltötte a deszkás csapat kárörvendő, fuldokló nevetése.
- Szép volt csajszi! - pacsizott le vele Rob.
- Mit csináltál már megint?! - hüledezett Tyler.
- Hát tegnap fellöktem Mrs. Hárpiát a deszkámmal, aki felfüggesztéssel fenyegetett és még ott van a tegnap előtti incidens Amy Stancel, kicsit megtéptem azt a rohadt ringyót, jó néhány lógás és igazolatlan hiányzás igazolásának elmulasztása, valamint a tegnapi csínytevés a lány WC-ben, na az durva volt. De tudtommal ennyi. - sorolta.
- Ez igen! - kiáltott fel Dave, nem törődve azzal, hogy a termekben már javában folynak az órák. - Te aztán tudsz! - vihogott. - Már csak azt kell megtanulnod, hogy ne kapjanak el!
- Abban meg mi a jó?! Főleg ha más viszi el helyetted a balhét, még ellopnák tőlem az évszázad csínyét! - pacsizott le vele is.
- Allyson Camille Wilson fáradjon az igazgatóba, most azonnal! - károgta idegesen megint a hangszóró. - Utolsó figyelmeztetés!
- Sok sikert Cam, ha túléled a szokásos időpontban tali a parkban. - mondta Jerry, majd röhögve elvonult a társaság. Csak Tyler nézett még vissza aggódó tekintettel, majd ő is távozott.
Callie nagyot sóhajtott, ahogy megállt az igazgatói iroda előtt. Most nem tudta, melyik rosszaságáért akarják elővenni és leszidni. De nem is nagyon érdekelte, nem tudják bizonyítani ő pedig úgyis letagadja. Szinte berontott, olyan erővel vágta ki az ajtót.
- Bármit is mondott Amy Stanc én nem nyúltam hozzá egy ujjal sem, nemhogy verekedés, ilyen nem történt! - kezdte köszönés nélkül.
- Nem, most nem emiatt vagy itt - fintorgott a nő a lány udvariatlan belépőjén.
- A lány WC-ben sem én voltam az aki beragasztózta az ülőkéket, ha emiatt lennék itt - folytatta, mire valaki visszafojtott nevetést hallatott, de a lány nem tudta ki volt az.
- Nem is emiatt, de tessék??! Milyen ülőkék?! - akadt ki az igazgatónő.
- Öhm, semmi, akarom mondani, ütőfék! Az egy fontos része a gördeszkának - improvizált. - Meg kellene javítanom. - folytatta mire, az előbbi halk nevetés prüszköléssé alakult át.
- Az ok, amiért itt vagy... - kezdte, de a lány a szavába vágott
- Mrs. Hárpia hazudott! Én nem löktem föl! Ez szemenszedett rágalmazás!- vette elő az utolsó dolgot, amiért felelős volt.
- Most már elég legyen, Camille Wilson! - háborodott fel a nő, mire sikerült elérnie, hogy a lány elhallgasson egy rövid ideig. - Szóval, mint rendszeres órakerülő, gondolom úgysem szándékoztál bemenni az első órádra, késés alapon ugyebár.
- Miket feltételez rólam igazgatónő?! Én rendes lány vagyok! Még szép, hogy bementem volna! Időben sikerült ma beérnem! - háborgott a lány, megjátszott idegességgel, egyáltalán nem ment volna be az órájára.
- Nem számít! Ma érkezett egy új diák. Körbe kellene vezetnie valakinek! - mondta a feladatot.
- Tudja igazgatónő, bennem ma túlteng a tanulás iránti vágy! - hazudta. - Nem szeretnék hiányozni az óráimról. Jó útra tértem!
- Nem lesz semmilyen fegyelmi az Amy Stanc és Mrs Harper ügyből! - válaszolta a nő, alkudozott a lánnyal.
- Megegyeztünk! - válaszolta a lány. - Nos kit kell pesztrálnom? - kérdezte mire az igazgatói asztallal szemben lévő székből felállt valaki.
- Lucas Haynes! - fordult meg. - Bár gondolom, nem kell bemutatkoznom!
- Csá - öklöztek egyet, majd köszönés nélkül távoztak.
Az igazgatónő felsóhajtott, legszívesebben kiugrott volna az ablakon. Az agyára ment már a két gyerek, végre megszabadult tőlük és ismét visszatérhet a nagyszerű iratokhoz és aktákhoz, amiket rendszereznie kell.
- Hát te meg? - kérdezte a lány.
- Tudod, új srác a városban, iskolába is kell járni. Vagyis kellene! - válaszolta. - Mi volt ez az előbbi? - nevetett.
- Mire gondolsz?! - vonta föl az egyik szemöldökét a lány.
- Beragasztózott WC ülőkék? Fellökött Hárpia?! Verekedés?! - nevetett. - És mi volt ez a pocsék kifogástenger? Ütőfék?! Nevetséges - kacagott.
- Én az egyiket sem követtem el! Én jókislány vagyok! Nem hiszem el, hogy te is azt feltételezed rólam képes lennék ilyeneket tenni. - játszotta a megsértettet.
- Pedig elhiszem, és a kifogásod még mindig pocsék! - kacagott.
- Hát jó! Amúgy baszhatod a körbevezetést, mert én ugyan nem foglak kísérgetni. Inkább lépjünk le innen. - válaszolta.
- Végre valami értelmes gondolat! Tűnjünk innen!
- Csak egy valamit mutatok meg, a legegyszerűbb menekülő utat, ha sürgősen el kell tűnnöd az iskolából.
- Azt hiszem az jól fog jönni, szükségem lesz rá! - nevetett.
Úgy tervezte megmutatja neki a könyvtárat, és az azon keresztül kivezető menekülőutat, de nem várt meglepetés érte, pedig ő soha nem szokott meglepődni. Azonnal kacagni kezdett és tapsolt is, valamint megjegyezte, hogy egy szappanoperában nincs ennyi dráma, mint amit a bent smacizó párocska ez alatt a két nap alatt előadott. Lucas megint a legjobbkor szólt közbe, elsütve a klónok háborújás poént a klónokról, amire a lány testvére végleg kiborult és vöröslő fejjel távozott. Szó szerint elrohant. A bájgúnár pasija pedig csak állt ott ledermedve. A két deszkás nem törődött a fiúval, simán kikerülték majd az ablakokhoz mentek és kimásztak.
- Ú lógunk a suliból! - horkant fel a fiú. - Üssük el az időt akkor legalább valami arra érdemessel!
- Mire gondolsz?! - kérdezte a lány egy hatalmas vigyorral.
A fiú nem válaszolt csak ment előre, a lány pedig követte, mígnem megállt egy vadítóan szexi fekete sportkocsi mellett. Egy féloldalas 200 wattos csibész mosolyra húzta a száját, majd ajtónyitás nélkül beugrott a vezető ülésre, mivel kabrió volt és a táskáját hátradobta a hátsó ülésre.
- Gondoltam száguldozhatnánk - vigyorgott. - Mi az, félsz? Eskü, nem rabollak el! - viccelődött, mikor a lány nem szállt be azonnal mellé.
- Oké, akkor száguldozzunk - ugrott be mellé Callie, majd Lucas a gázra taposott és nagy fékcsikorgás mellett kiszáguldottak az iskola parkolójából.
Az iskolában, az egyik órán ülő diák egy mély, bús sóhajjal nyugtázta, ahogy a lány távozott a fiúval. Látta az egész jelenetet és egyszerűen dühös volt, amiért a lány olyan felelőtlen, hogy ellóg az órákról és egy olyan fiúval kezd ki mint ő.
A lányt viszont már nem érdekelte semmi. Sem a nővére, sem a mindennapos hülyeségek, sem Liam, vagy az, hogy Lucas Liam rokona lehet. Semmi, csak a szabadságot érezte a hajába kapó szél képében, ami messzire sodorta tőle minden problémáját, ahogy végigszáguldottak az utakon.
Fú, nos ennyi lenne azthiszem. Tudom mostanában itt sem volt friss, de itt a nyáriszünet rengeteg szabadidő és a józan pillanatainkban azon leszünk, hogy ne kelljen hónapokat várnotok az új részre, hanem éveket :DD Most komolyan, megpróbálunk sietni. A komiknak örülnénk, meg egy nagy doboz amerikai csokiskeksznek is :D
- Ú lógunk a suliból! - horkant fel a fiú. - Üssük el az időt akkor legalább valami arra érdemessel!
- Mire gondolsz?! - kérdezte a lány egy hatalmas vigyorral.
A fiú nem válaszolt csak ment előre, a lány pedig követte, mígnem megállt egy vadítóan szexi fekete sportkocsi mellett. Egy féloldalas 200 wattos csibész mosolyra húzta a száját, majd ajtónyitás nélkül beugrott a vezető ülésre, mivel kabrió volt és a táskáját hátradobta a hátsó ülésre.
- Gondoltam száguldozhatnánk - vigyorgott. - Mi az, félsz? Eskü, nem rabollak el! - viccelődött, mikor a lány nem szállt be azonnal mellé.- Oké, akkor száguldozzunk - ugrott be mellé Callie, majd Lucas a gázra taposott és nagy fékcsikorgás mellett kiszáguldottak az iskola parkolójából.
Az iskolában, az egyik órán ülő diák egy mély, bús sóhajjal nyugtázta, ahogy a lány távozott a fiúval. Látta az egész jelenetet és egyszerűen dühös volt, amiért a lány olyan felelőtlen, hogy ellóg az órákról és egy olyan fiúval kezd ki mint ő.
A lányt viszont már nem érdekelte semmi. Sem a nővére, sem a mindennapos hülyeségek, sem Liam, vagy az, hogy Lucas Liam rokona lehet. Semmi, csak a szabadságot érezte a hajába kapó szél képében, ami messzire sodorta tőle minden problémáját, ahogy végigszáguldottak az utakon.
Fú, nos ennyi lenne azthiszem. Tudom mostanában itt sem volt friss, de itt a nyáriszünet rengeteg szabadidő és a józan pillanatainkban azon leszünk, hogy ne kelljen hónapokat várnotok az új részre, hanem éveket :DD Most komolyan, megpróbálunk sietni. A komiknak örülnénk, meg egy nagy doboz amerikai csokiskeksznek is :D
