Nagyon sajnáljuk, hogy csak most raktunk fel részt, de nagyon el voltunk havazva. Viszont most itt vagyunk és reméljük, hogy kárpótolhatunk titeket ezzel a résszel:)
Ezt teljes mértékben közösen írtuk, végre én - Fannii - is tudok részt írni; megjavult a gépem.:))
Kellemes olvasást és szép napot nektek!
Callie a fürdőszoba ajtaja előtt állt és várt a megfelelő pillanatra. Hallotta a nővére kornyikálását, amiről próbálta meggyőzni magát, hogy egy katasztrófa, nem túl sok sikerrel, de soha az életben nem ismerte volna be, hogy tehetséges, pedig az volt, nagyon is. Éppen most készül hadat üzenni a saját nővérének, de élvezte. Mikor a zuhanyzó lány a refrénhez ért, ami a leghangosabb része volt a dalnak Callie halkan lenyomta a kilincset és beosont a fürdőbe. A húga nem láthatta, mivel a zuhanyfüggöny eltakarta, de óvatosnak kellett lennie nehogy meghallja és lebukjon. Tavaszhoz képest elég meleg volt az idő, de ez pont kapóra jött a lánynak. Felkapta a húga előre kikészített alvó ruháit és egy könnyed mozdulattal kidobta az ablakon őket.
A terv első fele kész!
Amilyen gyorsan érkezett ugyanúgy távozott és a nővére még csak nem is sejtette mi vár rá. Lerobogott a lépcsőn, miközben próbálta visszafogni az ördögi kacajt ami újra és újra elhagyta a száját. Az apját túlságosan lefoglalta a focimeccs utolsó percei így ő sem vette észre a lányt, aki árnyékként lopakodott végig a nappalin. Alig telt el két perc, mire megtalálta a főcsapot és elzárta azt.
A terv sikeresen kivitelezve és végrehajtva!
Alig egy pillanaton belül föntről egy dühös kiáltás hallatszott:
- Callie! - üvöltötte a lány.
- Hupsz, véletlenül sikerült elzárnom a főcsapot, hát ez van - vonta meg a vállát, majd könnyedén felsétált a szobájába, ahol az ablak előtt letelepedve várta a folytatást.
~~~
Idegesen trappolt végig a folyosón. Kivágta Callie szobájának ajtaját és dühösen fújtatott.- Te szemét dög! -üvöltötte magából kikelve.
Callie rávillantotta legszebb mosolyát és ártatlanul kérdezte:
-Most miért mondod ezt? -pislogott nagyokat.
Hope arca először rózsaszínre, majd vörösre vált. Ökölbe szorította kezeit és elfojtott egy kisebb sikolyt.
- Hajj! Mindegy - legyintett lemondóan, majd az ideiglenes ágyához ment. Lehúzta a takarót, majd a párnát is a földre hajította, de sehol sem találta a pizsamáját.
Callie gúnyosan vigyorgott rá, de esze ágában sem volt segíteni neki.
- Hova raktad? - fordult idegesen a nővéréhez - Hova a francba dugtad?!
- Még is mit gondolsz rólam? - tettetett sértettséget a másik lány - Soha nem nyúlnék a cuccaidhoz -fintorodott el. - Még a végén elkapok valami fertőzést!
- Tudom, hogy te vetted el! Hol van?
- Hát láttam valamit repülni az ablakból, de nem vagyok benne biztos, hogy a tié... - testvére meg sem várta a válaszát, rohant is le a lépcsőn.
Nagy lendülettel vágta ki a bejárati ajtót, majd kiszaladt az utcára. Mindössze egy törülköző volt rajta, az is épp hogy eltakarta a fenekét.
Hunyorogva nézett körbe a homályos utcán, de sehol sem találta a ruháit. Gyorsan körbenézett, hogy láthatja-e valaki, de a környék csendes és kihalt volt. Nagyot sóhajtott, majd bemászott a házuk előtti bokorba.
Elnyomva egy káromkodást, átpasszírolta magát a tüskés növényzeten. A tövisek a húsába vájtak, kiserkentve ezzel a vérét.
- Csak kerülj a kezeim közé! Tuti, hogy megfojtalak - morgott magába, majd lerángatta pizsamáját a bokor tetejéről.
- Van ott valaki? -csendült fel egy ismerős hang a lány számára. Hoop azonnal felkapta a fejét és szorosabban fogta össze maga körül a vékony kis anyagot. Tudta, ha most észreveszi az a valaki őt, akkor nagy bajban lesz. Óvatosan leguggolt a nagy bokor tövébe és várt. Várt, hogy talán elmegy a férfi és nem jön utána.
- Tudom, hogy ott vagy! Jobban teszed, ha magad jössz elő, különben hívom a rendőrséget! - kiabálta a bokor irányába a fiú, bár fogalma sem volt, hogy mit kellene pontosan látnia. A lány félt megszólalni, bár sejtette, ha nem teszi, akkor még nagyobb bajba fog kerülni, mint amilyenbe most van. Ökölbe szorította a kezét és áldotta az eget, hogy nincs a közelébe Callie, különben biztos megfojtotta volna.
- Hát jó! Én szóltam -mondta türelmetlenül a fiú, majd előhalászta a zsebéből a telefonját és tárcsázta a rendőrséget. Lassan a füléhez emelte a készüléket, mikor hangos sikoltás hasított keresztül a csendes utcán.
- Állj! -ugrott fel Hoop -Én vagyok az, Hope! -mászott elő a bokrok közül. Egy két ág felszántotta a karját, mire apró vérbuborékok jelentek meg a kezén, de ez érdekelte most a legkevésbé. Tudta, hogy mibe került ez neki, hogy felfedte kilétét, de talán még így is jobban járt.
Megilletődve lépett ki a bokor árnyékából, megeresztve egy bátortalan mosolyt az idegen felé, de mikor a szemébe nézett még az a kis mosoly is lefagyott az arcáról.
- Nat, te vagy az? - hunyorgott a lány és közelebb lépett, hogy biztos legyen állításában. A fiú is ugyan olyan döbbent volt, mint a lány. Hisz az előbb akarta feljelenteni a rendőrségen birtokháborítás ürügyén. Elszégyellve magát lehajtotta a fejét és a földet kezdte pásztázni. De ennek a kiváltója nem csak a telefonhívás, hanem az a kis anyag volt, ami a lány testét fedte. Az illem azt diktálta, hogy ne bámulja a lányt, de a fiú ösztönei azt súgták neki, hogy nyugodtan végigmérheti őt, abból még nem lesz probléma. Addig vívódott magában, míg fel nem nézett a lányra.
- Jesszus! - hőkölt hátra, mikor észrevette, hogy milyen közel áll hozzá a lány. Épp hogy pár centi választotta el őket egymástól, ami csak még jobban megnehezítette Nathan tűrőképességét.
Hoop tudta jól, hogy zavarba hozta a legjobb barátját, ami valljuk be, eléggé tetszett neki. Nem igazán volt az a fajta lány, aki szereti megmutatni az adottságait, ellentétben a legtöbb osztálytársával. Inkább választotta a könyvtár csöndjét, ahol nyugalomban tudta bújni kedvenc köteteit, vagy éppen a parkban ült és dolgozott az egyik dalán. Az osztálytársaihoz hasonlóan Callie is szöges ellentéte volt neki. Nem is csoda, hisz míg Callie a park padjait rongálta ás fejlesztette ki a jobbnál jobb figurákat, amiket gördeszkán lehetett csinálni, addig Hoop a gitárján játszott, és már kitudja hányadik kottás lapot használta el.
Csibészesen elmosolyodott és közelebb lépett a megszeppent fiúhoz.
- Mi a baj? - kérdezte ártatlanul, megrebegtetve szempilláit. Nathan nyelt egy nagyot, majd beszédre nyitotta a száját:
- Semmi... izé tudod... szóval -dadogott össze vissza - Aj! Nem tudnál felvenni legalább egy pulcsit? -nyögte ki végül.
Hoop kikerekedett szemekkel nézett rá, majd kitört belőle a röhögés. Prüszkölve nevetett, míg végül le nem rogyott a házuk előtti lépcsőre. A hasát fogta és a könnyeit törölgette.
- Ez egyáltalán nem vicces! - fakadt ki a fiú - Tudod, hogy én vagyok a legjobb barátod, de akkor is! Nem áll szándékomban pucéran látni téged, főleg nem az utca kellős közepén este fél tizenegykor.
- Most ezzel azt akarod mondani, hogy csúnya vagyok?! - tettetett felháborodást a lány. Összefonta maga előtt a kezeit és durcásan nézett fel a fiúra, aki csak megforgatta szemeit, majd egy nagy mosoly kíséretében helyet foglalt Hoop mellett.
- Nem így gondoltam - bökte gyengéden oldalba a még mindig sértett lányt.
- Akkor? - vonta fel kérdőn a szemit.
- Ahj! Olyan vagy akár a nővéred - sóhajtott - Önfejű!
- Ha szidni akarsz legalább mondd a képembe! - hallatszott egy dühös kiáltás az emeleti ablakból.
Callie vidáman vigyorgott a meglepődött párocskára. Kezében egy hatalmas adag pattogatott kukoricát szorongatott és valósággal tömte vele a fejét és csámcsogva kiabált nekik.
- De ne izgulj nem sértődtem meg, csak ne merj még egyszer ehhez a kottapatkányhoz hasonlítani, mert áthajtok rajtad a deszkámmal. - fenyegetőzött. - Ja, és megjegyezném, hogy ilyen béna alakítást még nem láttam! Nyálasak vagytok! - köpte a szavakat és öklendezést szimulált. - Mindjárt szivárványt hányok tőletek!- Héé! -emelte fel a mutató ujját Hope a testvérére - Tűnj innen!
- Jó úgyis van jobb dolgom, mint ez a szappanopera amit lenyomtatok. - fintorgott, majd becsapta az ablakot, így Hope ismét a fiúnak szentelte minden figyelmét és dühét.
- Visszatérve hozzád! Bármi lehetek, de a nővéremmel nem hasonlíthatsz össze. Egy kicsit sem hasonlítunk egymásra és nem szeretnék többet beszélni erről! -zárta le gyorsan, majd a távolba meredt. Fogalma sem volt, hogy mit tudna most mondani a mellette ülő fiúnak. Fát neki, hogy összehasonlította a testvérével, de tudta, hogy nem volt szándékos. Mégis megbántottnak érezte magát. Soha nem szerette mikor mással mérték össze, főleg ha a testvéréről volt szó.
- Bocsi, nem akartalak megbántani -törte meg végül a csendet Nat. Hoop felé kapta a fejét és elmosolyodott. Tudta, hogy most miatta érzi rosszul magát a fiú, pedig különösebb oka nem volt a megbánásnak.
- Nincsen semmi baj. Tudom, hogy nem direkt csináltad és nem is haragszom -szólalt meg Hoop -Látod?! -villantotta a fiúra egy 200 wattos mosolyt. Nathan jóízűen felnevetett, majd szorosan magához ölelte a lányt.
- Tagadtam én ezt valaha is? -húzódott el tőle Hoop, majd a fiú vállára hajtotta a fejét; úgy kémlelte a csillagos eget. Emlékszel mikor még kisgyerekek voltunk mindig azt játszottuk, hogy űrhajósok vagyunk és majd egyszer tényleg kijutunk az űrbe? -mutatott fel az égre -Akkoriban még hittem is benne...
Zavartan nézett rá a fiú.
- Most nem hisze, hogy egyszer ki fogunk oda jutni?
- Pff! -mordult fel -Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy megengedhetnénk magunknak egy ekkora utazást -kuncogott fel Hoop -Meg aztán ki vigyázna az én földhöz ragadt családomra?
- Ha csak ezen múlik, akkor azt szívesen elintézem -vont vállat Nathan.
- Mindig is szerettél álmodozni, igaz? -nézett rá kedvesen a lány.
- Csak ha te is benne voltál... -suttogta elhal hangon a fiú.
- Hm? -ráncolta a homlokát Hope -Nem értettem, mit mondtál?
- Semmi, semmi. Nem fontos! -legyintett Nat.
Ismét beállt közéjük a csend, de egyáltalán nem volt zavaró. Mind a ketten a gondolataikba merültek és az égre tapasztották szemeiket. Néha-néha Hoop összekoccanó fogait lehetett hallani, de ezen kívül teljes volt a csend az utcában.
- Fázol? -fordult felé Nat -Tessék, vedd ezt fel! -vette le magáról a pulcsiját, majd Hoop vállára terített.
- Köszi -húzta össze magán a fiú illatát magában hordó meleg ruhadarabot, majd mélyen beszívta azt a jellegzetes illatot, melyet már évek óta ismert. -gy új dalon dolgozom, szeretnéd hallani? -bökte ki nagy nehezen Hope a már régóta benne kavargó kérdést.
- Persze, szívesen! -csillant fel Nathan szeme.
I’m just an ordinary girl,
With some lovely curl,
Not a bright deep sea pearl,
So I don’t need any earl,
But you’re not just a boy,
Who is sometimes relly annoy,
I have a heart, I’m not a toy,
Not a thing that you can destroy.
Becsukta szemeit és átadta magát a dallamnak. Az egész dal róla szólt; teljes szívéből énekelt a fiúnak, aki ezt maga is észrevette.Tátott szájjal hallgatta a lány énekét, itta minden egyes szavát. Nem akarta, hogy végelegyen, örökké ennek a varázsnak a hatása alatt akart élni.
I love you but I have no reason why,
I will do it, until the day I die,
I see my heaven in your eye.
I open my heart for you,
Not because your eyes are blue,
I can trust you, I knew,
Our love will never be blow
From time to time it will grow.
Vett egy mély levegőt mielőtt befejezte volna az egész dalt. Vetett egy gyors pillantást az elbűvölt fiúra, mire mosolyognia kellett. Soha senkiből ne váltott még ki ilyen reakciókat. A nővéri mindig lefikázta a dalait, az anyja meg soha ne ért rá, hogy legalább egyet is normálisan végighallgasson. Az apjánál meg már nem is próbálkozott. Így maradt neki Nathan aki minden egyes dalnál tátott szájjal figyelte őt.
I love you but I have no reason why,
I will do it, until the day I die,
I see my heaven in your eye.
My hand touch the skyline,
As the Sun over us will shine,
We will get far as the Rhine,
You should be forever mine,
So will you be my Valentine?
Énekelte el az utolsó sorokat is, majd lehunyta a szemét és várt. Várta a kritikát, mely már oly sokszor tette őt boldoggá.
- Huh! -nyögte Nathan -Mi a címe?
- Destined Love.
- Ez egyszerűen fantasztikus volt! Talán nem mondok újat, ha azt mondom imádtam!-áradozott a fiú.
- Köszönöm -fogta meg a kezeit a fiúnak -Viszont most jobb ha megyek, mert már elég késő van és nem szeretnék még jobban megfázni.
- Oké, persze. Menj nyugodtan! -állt fel Nat, majd a kezét nyújtva, felsegítette a lány is.
- Akkor én most megyek -intett a fiú és elindult az utca vége felé.
- Nat! -kiáltott utána Hoop -Nem felejtettél el valamit? -nézett rá vigyorogva, de látva a fiú értetlen fejét csípőre tette a kezét és mérgesen monda: -Hát a jóéjt puszi! Hogy voltál képes elfelejteni? -hüledezett. Nathan csak megrázta a fejét és mosolyogva sétált vissza a mérges lányhoz.
- Aludj jól! -súgta a fülébe -És álmodj szépeket -puszilta őt homlokon, majd végleg elment.
~~~
Callie egy hatalmas pattogatott kukoricás tállal a kezében az ablakpárkányon ücsörgött és várta az előadást. Számára ez olyan volt mint a sok bölcs, művelt embernek a színház agy az opera, de ő nem volt művelt bölcs meg végképp nem, inkább ravasz volt és ördögi. Valósággal tömte a pofájába a hizlaló nasit és várt. Nemosokára meglátta a szitkozódó testvérkéjét, aki az ablak előtt mászkált és próbálta megtalálni az elkószált ruhácskáit. Erőlködnie kellett, hogy elfojtsa az ördögi kacajokat, amik a torkát marva akartak kitörni onnan, mikor ikre a földön kezdett csúszni mászni.- Kellett volna egy kamera is! - csámcsogta. - Legközelebb majd azt is hozok!
De a legjobb rész csak akkor jött, mikor valaki megállt a ház előtt. A lány nem látta az arcát, mivel egy pulcsit viselt, aminek kapucnija árnyékot vetett az arcára és eltakarta azt. De nem is számított, mindenféleképpen megalázó és kellemetlen szituáció várt az ő szeretett nővérére, amin a lány ismét kuncogni kezdett. És mikor vádaskodni kezdett, hogy kihívja a rendőrséget az volt a habos torta tetején a cseresznye. Mondjuk Callie jól ismerte a zsarukat, elég gyakran találkozott velük. A deszkások bandákban lógnak így elkerülhetetlenek néha a kisebb utcai megütközések a legjobb parki helyekért és ugratókért. Nem egyszer vett már rész ilyen balhékban, így gyakran került a hűvösre a haverjaival és az ellenséges banda tagjaival a rácsok mögött is tovább balhéztak, de mindig megúszta egy enyhe figyelmeztetéssel, ahogy többnyire a többiek is. Néhány rendőrrel már mondhatni baráti kapcsolatba került a sok találkozás miatt. De most ez kicsit sem érdekelte, inkább kacagott a műsoron, hogy a kis testvérkéje kínosan be fog égni, de a mosoly lefagyott az arcáról, mikor a fiúról kiderült, hogy Nathan az, Hope nagy haverja. Tulajdonképpen az egyetlen haverja.
- Te idióta barom - sziszegte. - Elrontottad a szórakozásomat! - dühöngött halkan, de azért tovább hegyezte a füleit, hátha meghall valami fontos információt, amit még a későbbiekben felhasználhat a testére ellen.
De helyette vérig sértődött, mikor a fiú önfejűnek nevezte és teljesen kikelt magából, kilépve az álcájából.
- Ha szidni akarsz legalább mondd a képembe! - kiabálta - De ne izgulj nem sértődtem meg, csak ne merj még egyszer ehhez a kottapatkányhoz hasonlítani, mert áthajtok rajtad a deszkámmal. Ja, és megjegyezném, hogy ilyen béna alakítást még nem láttam! Nyálasak vagytok! - kiabálta, majd lenyomott még egy kör ugatást a testvérével és szó szerint bebaszta az ablakot.
- Idióta, idegesítő, kottapatkány! Minek jött ide? Már semmi keresnivalója nincs itt! - puffogott magában.
Alig telt el két perc, mikor a telefonja megcsörrent. Egy pillanatot várt, mielőtt felette volna és táncolt egy kört a legújabb heavy metal számra, majd felvette.
- Csá Ty...- üvöltött bele a hangos ricsaj után. - Miért zaklatsz ilyen későn? Már rég aludnom kéne. A jó kislányok ilyenkor már alszanak! - halkult le és elbűvölően mondta.
- Csá Ty...- üvöltött bele a hangos ricsaj után. - Miért zaklatsz ilyen későn? Már rég aludnom kéne. A jó kislányok ilyenkor már alszanak! - halkult le és elbűvölően mondta.
- Aha, de te minden vagy csak jó kislány nem! Inkább egy nősténydémon! - kacagott a vonal túlvégén.
- Jajj ne bókolj nekem! A végén még elpirulok - vihogott. - De most komolyan! Miért zaklatsz ilyenkor?!
- Nem hívhatom csak úgy fel a legjobb haveromat? - kérdezte.
- Na köpjed, mit akarsz? - látott át rajta azonnal a lány.
- Mi volt az a kiabálás nálatok ma délután és most pár pillanata? Az utca túlvégéig hallottam - kíváncsiskodott.
- Á semmi érdekes, csak a drága egyetlen cukorfalat testvérem beköltözött a szobámba! - dühöngött, majd cifra káromkodások sorozata követte, mígnem elért a nemrég megtörtént szappanoperába illő "Nathan megérkezik és elrontja a szívatásomat" jelenethez.
- Á értelek! De figyelj, csak hozd azt a nőies formádat, amilyen általában vagy és holnapra menekülni fog mellőled!
- Ha ha ha! Ezzel sokat segítettél! Mellesleg árad belőled a kedvesség! - morgolódott.
- Jajj, nehogy már komolyan vedd! Csak viccelek! - mondta nevetve, majd suttogva folytatta. - Basszus! Most mennem kell! Csácsá! - szakította meg a vonalat, mielőtt a lány egyáltalán válaszolhatott volna.
A lány egy nagyot sóhajtott. Szomorú volt és szokatlanul nagy teher nehezedett most a vállára, a rég eltemetett emlékek ismét nyomasztani kezdték őt. És mindennek Lucas volt az oka. Miatta történt mindez.
- Minek jöttél te is ide? - suttogta az éjszakába. - Miért pont most? Miért ennyi idő után?!
Már egy év eltelt azóta, hogy...Liam óta, de a lány még mindig nem heverte ki. Azóta is a teher nehéz lepelként nehezedett a vállára és évről évre csak nehezedett és mélyült a lelkén ejtett seb. Pedig már kezdte azt hinni, hogy túllépett rajta és erre megjelent ez a fiú, aki annyira hasonlít rá. Az a mosolygós barna szem, rakoncátlan haj, csibész mosoly. Mindenben rá emlékeztette a lányt és ahogy felidézte őt, annyi idő után ismét könnyek szöktek a szemébe. Pedig megfogadta, hogy többé nem fog sírni, megígérte, hogy erős marad. Teljesen olyan volt mint ő, de mégsem ő volt. Nem lehetett mivel Liam... Nem, nem mondhatta ki, még nem olt képes elfogadni, egy év után sem. Azok után, hogy haraggal váltak el és...már nem tud bocsánatot kérni tőle, amiért megbántotta. Emésztette őt a bűntudat és semmit sem tehetett ellene.
Letérdelt az ágya mellé és alá nyúlva kihúzott egy nagy tárgyat az ágya alól. Liamra emlékeztette és ahogy azt nézte az elméjében ismét lejátszódott annak a szörnyű éjszakának az emléke, mikor Liam dühösen viharzott el a háza elől és ő hiába kiabált utána, hogy lenyugtassa, megmagyarázza neki a dolgot ő nem állt meg, csak rohant a vakvilágba, többé hátra sem nézve. Az volt az utolsó alkalom, hogy látta őt. Többé nem találkoztak, Callie mégsem tudta feldolgozni ezidáig az elvesztését, hogy elhagyta őt.
Dühösen törölte le az elszabadult könnycseppet a kézfejével és komolyságot erőltetett magára, majd azt a számara sokat jelentő tárgyat ismét elrejtette a szoba sötétjében, az ágya alatt, hogy senki nem találhassa meg és gyalázza meg Liam emlékét, mert csak ez maradt meg tőle és az a sok gyönyörű emlék róluk.
- Miért hagytál el? - suttogta, ahogy a párnájára hajtotta a fejét és lehunyta könnyes szemeit. - Hiányzol! - suttogta.
Magában egy lágy dallamot dúdolt, mielőtt az álom színes pillangója szempillájára nem szállt és elragadta őt a szobája sötétjéből, kiszakítva őt az emlékei fogságából és a vállára nehezedő teher alól és elrepítette egy szebb helyre, ahol nem fájt semmi.
Fú hát ennyi lenne. A végére még annyit, hogy az 1. picike rész én (Lora) a középsőt Fanni és a végét megint én írtam (meg azt a pici párbeszédet, amit Callie mond fanni részében). Ja meg a dal amit Hope énekel, hát az is az én művem... remélem azért tetszett és érthető benne a lényeg :DD Ja meg a végén Callie kis érzelmi része nem túl érthetetlen, mert gondolom senki nem tudja ki a fene az a Liam, de ne aggódjatok még nem nagyon volt róla szó, de a jövőben ki fog róla derülni néhány dolog és meg fogjátok érteni Callie érzelmeit és hogy miért lett olyan amilyet, de nem spoilerezek, így is sokat mondtam :DD
Na szóval, komiknak örülnénk :D
Cup-cup, xoxo (:
Fú hát ennyi lenne. A végére még annyit, hogy az 1. picike rész én (Lora) a középsőt Fanni és a végét megint én írtam (meg azt a pici párbeszédet, amit Callie mond fanni részében). Ja meg a dal amit Hope énekel, hát az is az én művem... remélem azért tetszett és érthető benne a lényeg :DD Ja meg a végén Callie kis érzelmi része nem túl érthetetlen, mert gondolom senki nem tudja ki a fene az a Liam, de ne aggódjatok még nem nagyon volt róla szó, de a jövőben ki fog róla derülni néhány dolog és meg fogjátok érteni Callie érzelmeit és hogy miért lett olyan amilyet, de nem spoilerezek, így is sokat mondtam :DD
Na szóval, komiknak örülnénk :D
Cup-cup, xoxo (:
