1. ~Skateboard accident

Drága olvasók!

Ezennel megnyitotta kapuit az első közös blogunk Lorával, melynek a Tears of The Soul címet adtuk. Maga a történet egy ikerpárról fog szólni és a mindennapi - kalandokkal teli :D - életükről. Remélem, hogy magával fog ragadni titeket a történet és rendszeres olvasónkká váltok. Ha mégsem, akkor legalább egy komit hagy, hogy tudjuk mi a véleményed a blogról. Jöhet hideg, meleg egyaránt, mi mindent szívesen veszünk és fogadunk.:) Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást és szép napot nektek!

Lora & Fannii

A teremben csönd volt, csak a tanárnő érthetetlen és idegesítő magyarázását lehetett hallani, ahogy körbe-körbe sétált a teremben. Valami közmunkáról beszélt, hogy szívesen várja a jelentkezőket, de azok nem nagyon akadtak, mert diákok nem is figyeltek a nőre. Firkáltak, leveleztek és papírrepülőket hajtogattak, amiket az óra alatt a fiúk egymásnak reptettek, vagyis dobáltak, mert működésképtelenre sikerültek, sőt, néhányan azzal szórakoztak, hogy a tönkrement repülő-prototípusok összegyűrt papírgalacsinjaival a még mindig beszélő nőt dobálták, akit ez egyáltalán nem zavart, mivel már megszokta, és úgysem tudna tenni ellene semmit. A legtöbb lány a hátsó sorban éppen a sminkjét igazította, vagy a körülöttük ülő fiúkkal flörtölt. Csak néhány stréber hallgatta a tanárnő beszédét, akin látszott, hogy legszívesebben már távozna és az elkövetkező hónapokban jó messziről elkerülné ezt az osztályt. Egy lány valahol a hátsó padok környékén néma csendben ült, meredten bámulta a falon ketyegő óra lassú vánszorgását. Magában számolta a másodperceket és csokoládészín szemeit egyetlen pillanatra sem szakította el a fekete mutatótól, nehogy lemaradjon egyetlen kettyenéséről is. Az ujjaival a padon, míg a cipője talpával a padlón dobolt, annyira feszülten várakozott. Sötétbarna tincsei göndörödve, rakoncátlanul omlottak válla alá. A néha-néha szemébe lógó fürtjeit a legkecsesebb, legnőiesebb módon fésülte hátra, egyszerűen hátrafújta őket és magában bosszankodott, mikor azok újra és újra visszavándoroltak és a szemébe lógtak. A körülötte folyó zavaros cselekmények nem nagyon érdekelték, nem pazarolta az értékes figyelmét arra, hogy az ostoba osztálytársaira figyeljen, az óra ketyegése érdekesebb volt. Visszafojtott lélegzettel nézte, ahogy az utolsó perc is letelik és a csengő hangosan rikácsolva megszólal. A tanárnő egy pillanat alatt kiviharzott a teremből, csak úgy mint a lány, aki villámgyorsan felkapta a táskáját, könnyedén felugrott a gördeszkájára, amit eddig a lábával tologatott ide-oda, vagy dobolt rajta, és nem törődve az osztálytársaival, akik szitkozódva ugrottak félre előle, vagy a tanárok többszöri figyelmeztetésével egyszerűen kigurult a teremből. Egyik lábát a deszkán tartotta, míg másikkal egyre gyorsabban és gyorsabban lökte magát. Göndör fürtjei a levegőben repkedve suhantak utána, ahogy egyre gyorsult. Nem nagyon törődött a folyosón ácsorgó, diákok testi épségével, sőt mosolyogva vette tudomásul, hogy azok bosszankodva kiabálnak utána, mikor elsuhant mellettük. Még az sem zavarta, mikor észrevette a folyosó közepén magyarázó énektanárnőt, aki az előbb rohant ki a terméből, és most éppen gyanútlanul álldogál és beszélget valakivel, nem is számítva arra, hogy miféle veszedelem is vár rá. Túl gyorsan száguldott, ahhoz, hogy lelassuljon és ki tudja kerülni a nőt, így nem is fáradozott semmiféle fékezéssel vagy bármivel, kedve sem volt irányt változtatni. Így egyszerűen elütötte a deszkájával nekiment, félrelökte, majd visszanyerve egyensúlyát tovább száguldott. Nem fáradozott még egy bocsánatkérés kinyögésével sem, két másodpercet rászánt a nevetésre, mikor hátrafordulva észrevette, hogy a nő ráesett az egyik diákjára, akiben testvérére ismert.

-Csá, Hoop! - kiáltott vissza a deszkás lány. A testvére bosszúsan nézett vissza rá

- Miss Wilson, a többi kollégám és jómagam is többször figyelmeztettük már...-kezdte a tanár, miközben próbált feltápászkodni a földről, de nem tudta befejezni, mert a lány már rég messze járt. - Szégyentelen! - toporzékolt dühében.

- Callie! - kiáltott a nővére után, aki mintha semmi nem történt volna tovább folytatta ámokfutását, további áldozatokra lesve a tanárok körein belül.

- Miss Wilson, azonnal jöjjön vissza! Most azonnal irány a büntetőszoba! - rikácsolta a nő a lány után, akit látszólag még ez sem nagyon érdekelt.

- Nem kösz! - vonta meg a vállát anélkül, hogy egyáltalán hátrafordult volna, majd tovább gurult, míg el nem tűnt a folyosó végén.

A szerencsétlen áldozatok, Mrs. Harper és Hope, a lány húga, - aki csak pár perccel volt fiatalabb nála - meghökkenve bámultak utána. Hallottak már hasonló incidensekről a tanároktól, és néhány diáktól, de nem számítottak rá, hogy ez velük is megtörténhet, és ma ők kerültek a górcsöve, jelen esetben a kerekei alá.

Hope gyorsan feltápászkodott a földről, majd a nő segítségére sietett, felsegítve őt. Sietve kezdte összeszedegetni az elejtett jegyzeteit, könyveit és füzeteit, amiket a nagy kavarodásban ejtett el. A nő mérgesen porolta le magát.

- Mrs. Harper, én annyira sajnálom! - igyekezett bocsánatért esedezni. - Nem tudom mi ütött belé! Bizonyára csak véletlen volt! Lehet elaludt valaki óráján és most megint alva jár!

- Nem kell a mentegetőzése Miss Wilson - legyintette le. - Ijesztő, hogy maguk testvérek! -jegyezte meg. - Még szerencse, hogy csak külsőleg hasonlítanak, és a nővére modorát nem örökölte! Tiszteletlen a tanárokkal szemben. Nem is tudom mi lenne, ha két Willson gyerek randalírozna a szeretett iskolámban! - háborgott, megigazítva a szemüvegét, ami a nagy bosszankodás közben majd leesett róla. - Igazán megnevelhetné már valaki! 

- Higgye el tanárnő, már évek óta próbálom jó útra téríteni, de egyszerűen lehetetlen eset! -magyarázta Hope hevesen. - Nem lehet vele mit kezdeni! Be kéne zárni egy gumiszobába! - kacagott, nem is sejtve, hogy a nő legédesebb álma válna valóra ezzel a cselekedettel.

Ha egyiküket is meglátta, rögtön kirázta a hideg, és pánikroham tört rá. Sosem tudta eldönteni éppen melyikük az. A kedvenc diákja, vagy az akit puszta kézzel tudna megfojtani. Átkozta a természetet amiért egy istencsapás és egy valóságos angyal ugyanazt az arcot viselik. Mégis, az egyikük pisze orra, egy angyalé volt, a másik pedig magától az ördögtől lopta. Ámbár egy idő után kiismerte őket. Ha meglátta egyikőjüket, hangzavar volt, nyüzsgés, és fiúk körül mutatkozott, az nem a jobbik iker volt. Ha viszont egy nyugis helyen találkoztak, ahol egyedül volt, az csakis az ő Hope-ja lehetett. Viszont azon ritka esetek alkalmával ha együtt mutatkoztak, könnyen megállapíthatta. Ha rendezett volt, csinos, mosolygós és udvarias, az a kedvesebbik, amelyik viszont szakadt, laza ruhákat viselt a fején egy sapkával, hogy ezzel palástolja a köztük lévő majdnem egy fejnyi magasságkülönbséget, az maga a sátán gyermeke volt! Ő pedig legújabb céljául tűzte ki, hogy a hozzá hasonló csínytevőktől megszabaduljon!

Ms. Wilson, 

Holnap reggel igazgatói iroda! Ha nem lesz ott  felfüggesztem (legnagyobb örömömre)!

Mrs. Harper, igazgatóhelyettes

- Sürgősen adja ezt oda a testvérének és ügyeljen rá, hogy megjelenjen vagy problémáik lesznek. Ezúttal nem ússza meg ilyen könnyen! Felelősségre kell vonnunk! Ha így folytatja fegyelmi eljárás lesz a vége, vagy még jobb! Felfüggesztés! - viharzott el morgolódva, és elképzelte mennyire gyönyörű élete lenne, ha a kis bajkeverőtől megszabadulna.

- Ó Callie -suttogta bosszankodva - most nagy bajban vagy!

By: Lora