3. ~Shadow of The Past

Drága Olvasóink!

Igen tudjuk, kicsit késtünk a résszel, de azért megérkezett. A komiknak örülnénk, még ha csak egy két szó, abból is tanulunk.Szóval, ha tetszett, dobj egy komi ha pedig nem akkor is plíz :DD hihihi, persze csak ha szeretnéd, hogy fejlődjünk belőle.

Callie vidáman deszkázott a parkban a haverjaival, mint ahogy általában a délutánjait, néhanapján délelőttjeit töltötte. Néha még az iskolába sem járt be, helyette idekint őrjöngött. Nem volt benne semmi szóra érdemes. Ha esett, ha fújt, ha dörgött az ég, ha szakadt a hó, ő mindig itt volt. Ettől semmi nem tántoríthatta el. Mégis, ez a mai ütközés a goundon feszültté tette. Ennek oka pedig az új bandatag volt, akivel a többiek azonnal összehaverkodtak, Callie viszont meghúzott egy határvonalat, és távol maradt tőle.
Máskor könnyedén elfogadta, és megszokta az új helyzetet és pár perc alatt a legnagyobb spanokká váltak volna, most viszont valami más volt. Valami elpattant benne, és megváltoztatta a hozzáállását. Ezúttal viszont rossz érzése támadt. Folyamatosan rajta legeltette a szemét, nem csodálattal, inkább gyanúsan fürkészte őt. Maga sem értette miért áldozza rá az értékes figyelmét, de nem tudott ellene tenni.
Minduntalan hátrafordult, ha meghallotta a hangját. Kíváncsi volt ki szólt hozzá, mit válaszol, és miről beszélnek. Csak rá irányult a figyelme, és a kis világa betokozódott körülötte. Csak bámulta őt a szeme sarkából, néha viszont elengedte magát, és teljes testével felé fordulva bámulta. Valami határozottan zavarta őt. Volt benne valami, ami nem hagyta nyugodni. És egy kis hang motoszkált benne, nem hagyta nyugodni. Rá kellett jönnie valamire, csak azt nem tudta mire. Pedig ott rejtőzött a tudata legmélyén.
Nem tudott koncentrálni, minden figyelme rá koncentrálódott, és ez idegesítette. Rá kellett jönnie mi zavarja, hogy ismét nyugodtan deszkázhasson. Hiszen annyira csak ő járt a fejében, hogy képtelen volt az egyszerű ollie-n és annak változatain kívül mást megcsinálni. Lelépett a négykerekűről, majd megpattintva a kezébe kapta. Így csak lazán nekidőlt az egyik falnak, és onnan tanulmányozta tovább a zavaró tényezőt.
Csak nézte, ahogy mozog, végigkövette a szemével, ahogy végigsiklik egy padon, majd megindul a rámpák felé. Annyira ösztönösen fakadt belőle, látszott rajta, hogy nem gondolkodik mit csináljon, csak ment előre, és ha meglátott valamit ráugrott. Figyelte, az izmos alkatát, ahogy a végtagjai megfeszülnek, mikor egy újabb ugrást akar kivitelezni. Annyira könnyedén söpörte ki kócos haját az arcából, ha a szél belefújta. A mozgása annyira végtelenül laza, mégis könnyed volt. Aztán csak azt vette észre hogy őt nézi. A sötét szemek őt fürkészték. Ő pedig annyi mindent látott bennük kavarogni, egy egész élet történetét ki lehetett volna olvasni belőlük. Villantott rá egy mosolyt, olyat, hogy a lánynak végigfutott a gerincén a remegés, mintha villám csapott volna belé, úgy megmerevedett. Esze ágában sem volt viszonozni a gesztust. Kirázta a hideg, ahogy a vidám, kisfiús mosolyát nézte. Az elméje eldugott részéből előkúszott egy név; Liam.
Megtalálta! Rájött miért zavarja őt annyira, miért nem képes másra figyelni, csak rá. Hogy minduntalan miért csak ő jár a fejében. Mert a szíve hozzákötötte egy másik személy emlékéhez. Egy olyan emlékhez, melyet el akart nyomni. Hamarosan észrevette, hogy nem csak a mosolya, de az egész lénye rá emlékezteti. Egy olyan személyre, aki nagyon sokat jelentett neki, de már egy ideje nem az élete része. Valami földöntúli erő arra késztette a lányt, hogy hozzá hasonlítsa ezt az idegent.
Talán a testvére?! ötlött föl benne a gondolat, de hamar kirázta a fejéből. Nem, őket ismerte.
 Egyszerűen elvarázsolta őt a két fiú hasonlósága. Annyira bámulta a számára ismerős mégis idegen srácot, hogy észre sem vette, amikor Tyler mellé lépett.

- Hé Cam...figyelsz te rám? - hallotta meg végül a fiú sürgető hangját.

- Ja persze, mit is mondtál? - kérdezte és végül sikerült elszakítania a tekintetét a fiútól, akit eddig meredten bámult, mire a Ty felhorkant.

- Ja látom... - morgolódott. - Feszültnek tűnsz. Olyan arcot vágsz, mintha épp háborúba készülnél. - cukkolta a fiú, mire Callie vállba bokszolta. - Hé jólvan, nem piszkállak, de most komolyan! Úgy méregeted szegény srácot mintha a kivégzését tervezgetnéd.

- Mit is mondott, hogy hívják? - kérdezte egyszerűen. Ty furcsán méregette, határozottan gyanúsan viselkedett, a névmemóriája pedig sosem mondott csődöt.

- Lucas - válaszolta, mire a lány felvonta az egyik szemöldökét. - Ne nézz így rám, én se tudok többet! De ha ennyire tudni akarod derítsd ki magad! - mondta a fiú, majd finoman hátba veregette a nála 2 fejjel alacsonyabb lányt, mielőtt visszatért a deszkájához.

Cam elgondolkodott, végülis igaza van, miért ne beszélgethetne csak úgy el vele, mint egy haver, mint egy deszkás a deszkással. De miért érdekli őt ennyire ez a fiú? A válasz annyira egyértelmű volt, hogy szinte ott volt az orra előtt. A lány biztos volt benne, hogy Liam rokona. Nagy nehezen rávette magát és ellökte magát a faltól, majd elindult a srác felé, de egy nagydarab kigyúrt csávó állta útját.

- Héhé, hello cica, van gazdád? - kérdezte nagyképűen.

- Nem vagyok cica, seggfej! - válaszolta a lány, mire a csávó arcizmai megfeszültek és kiült rájuk a féktelen düh. Callie nem félt, tudta, hogy a parkban mindig van valami balhé és, hogy a haverjai ott vannak körülötte. Ha a csávó bármire készülne, előbb terítenék a földre, minthogy az megmozdulna, de ez most másként volt. A csávó egy pillanat alatt megragadta a lány karját, de mielőtt bármi komolyabb történt volna, az új srác, Lucas ott termett mellettük és durván kicsavarta a csávó karját, amitől az kénytelen volt elengedni a lány karját és hátrálni.

- Ha még egyszer a közelébe mersz menni kapsz a képedbe világos? - taszított rajta egyet, amitől a fickó megtántorodott és hátrált pár lépést, majd beletörődve a vereségbe megszégyenülve elballagott.

- Jól vagy?Minden oké? - kérdezte a srác, miközben a lány arcát tanulmányozta.

- Ja, kösz, de felesleges volt beleavatkoznod, egyedül is megoldottam volna - válaszolta a lány.

- Aha láttam, sokra mentél egy hosszában 2x és széltében 4x akkora ember ellen, ugye? - kérdezte, miközben felvonta az egyik szemöldökét.

- Ha nem szóltál volna bele, láthattad volna mire megyek ellene-vágott vissza a lány korántsem visszafogott hangnemben. - És különben is, nem is ismersz! Miért beszéltél úgy vele, mintha a a bátyám vagy a testőröm lennél?

- Akkor bocsáss meg nekem, amiért bele mertem szólni az ügyeidbe, többet nem fordul elő - kapta fel a vizet a fiú. - Gondoltam mivel egy deszkás csapatba tartozunk és a deszkások általában összetartanak és segítenek egymásnak, kedves lánynak tűntél, én csak nem akartam, hogy bajod legyen, mert annak a csávónak elég bűnöző feje volt, tele volt tetoválásokkal a karja és bűzlött az alkoholtól - hadarta el, majd látva a lány zavart tekintetét, megenyhült. - Figyelj, inkább kezdjük elölről oké? Lucas Dylan Haynes-nyújtott kezet a lánynak, aki zavartan, de elfogadta.

- Callie - nyögte ki, csak ennyit tudott mondani, az agya leblokkolt, a szíve összeszorult és a vére forrón száguldozott az ereiben, mikor meghallotta a fiú vezetéknevét.

Haynes! Liam rokona! A lány már eddig is sejtette a részletek mögött megbújt igazságot, de most a fiú szájából hallani, hogy igaza volt, sokkolóbb volt, mint gondolta. A gyanúja beigazolódott és Callie nem tudta eldönteni, hogy örüljön most ennek, vagy inkább szomorodjon el. A válasz magától értendő volt, mikor könnyek szöktek a szemébe és erőlködnie kellett, hogy vissza tudja őket tartani. Már majdnem két éve nem hallotta ezt a nevet és Liam családjáról sem és most hirtelen felbukkant ez a fiú és mindent összezúzott. Minden reményt, minden álmot mindent, ami eddig a teljes összeomlástól védte meg őt. Megjelent itt és újra megnyitotta a lány szívét, ami a szomorú emlék felidézése miatt ismét fájdalmas lüktetésbe kezdett. Azt hitte már sikerült megkeményítenie a szívét és kizárni belőle mindent ami a fájó múltra emlékeztette, de nem. Eltemette az emlékeket, mint ahogy Liamot is és mocsokkal fedte be a megélt szép pillanatokat. Az eddig magát erősnek mutató lány egy pillanat alatt összetört és darabokra hullott.

- Bocs, ...de most...mennem kell - nyögte ki, miközben könnyeivel küszködött, majd egy pillanat alatt hátat fordított a megszeppent fiúnak és szinte elrohant.

Lucas értetlenül bámult utána, nem értette mivel zaklatta fel vagy bántotta meg ennyire a lányt. Csak bámulta távolodó alakját, ami nemsokára eltűnt a szemei elől.

- Már megint mi rosszat mondtam? - tette fel magának a kérdést, de választ mint mindig, most sem kapott rá.

Eközben Hoop nagy nehezen rászánta magát elköszönt a fiútól, akinek még a nevét sem tudta meg és elhagyta a zenetermet, majd a nővére után indult a parkba. Oda kellett neki adnia az üzenetet, amit Mrs. Harper küldött neki, miszerint, ha holnap nem jelenik meg az igazgatóiban felfüggesztik. Hoop elszántan sietett végig az iskola parkolóján, majd egyenesen a parkba sietett, ahol Callie bizonyára a deszkás haverjaival lóg, akiket egy cseppet sem érdekel semmi csak az, hogy egész nap az idióta fadarabjaikon guruljanak.

- Nincs életcéljuk! Semmi nem lesz belőlük, az egész életüket elfecsérlik egy jelentéktelen hülyeségre és az utcán fognak kikötni, mert nem lesz semmilyen diplomájuk vagy bármijük, ami az igazi, felnőtt élethez szükséges. - háborgott a lány, mikor a parkban meglátta Callie bandáját, ahogy ostobán ugráltak és hülyéskedtek.

Már látta őket egy párszor, de egyikük nevét sem tudta, vagy ha mégis sikerült megjegyeznie egyikük nevét, akkor mindig más személyre mondta.Talán csak egyiküket ismerte meg, Tyler-t. Ő volt az egyetlen, akit személyesen ismert, tudta, hogy ő Callie legjobb barátja, de ennyi volt minden amit tudott róla. De sem őt sem a nővérét nem látta. Látott egy két ismerős figurát, Jerry, Dave és Rob, legalábbis a neveket tudta csak azt nem kihez tartoznak. Viszont látott egy ismeretlen jóképű srácot is, akit eddig előtte soha, így kicsit meglepődött, mikor az összes jelenlévő közül pont ő ment oda hozzá.

- Figyelj, én nagyon sajnálom, nem akartalak megbántani bármit is mondtam - hadarta el, letámadva az értetlen lányt, nem hagyva szóhoz jutni őt. - Szóval ha valami rosszat mondtam, nem szándékosan tettem - folytatta.

Hoop kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de a fiú ismét belé fojtotta a szót, mikor újra beszélni kezdett. A lányt már eléggé dühítette.

- Vagy ha az bosszant, hogy beleszóltam az ügyedbe, azzal a kigyúrt fickóval, szóval ha ez a gond, akkor megígérem, hogy többé nem szólok bele semmibe, ami téged érint.

- Én nem... - kezdte, de Lucas ismét a szavába vágott.

- Vagy ha más valamit tettem, akkor mondd el mi volt, hogy többé ne forduljon elő!

- Mondom, hogy én nem..

- És, hogy öltöztél át ilyen gyorsan? Öt perce rohantál el abba az irányba.

- Ha hagynál szóhoz jutni elmondanám! - tört ki a lányból, mire végre sikerült elhallgattatnia a fiút. - Szóval csak, annyit akartam mondani, hogy én... - kezdte, de valaki ismét belevágott a szavába.

- Hé, itt meg mi folyik? - érkezett meg Callie, félbeszakítva nővérét, Lucas rájuk meredt.

- Na jó, most már elegem van, ha valaki még egyszer félbeszakít azt leütöm, világos? - akadt ki. - Szóval én Hoop vagyok, nem Callie! - magyarázta idegesen, de lassan és jól artikuláltan, miközben magára mutatott.

- Héhéhé, várjunk csak! Ti klónok vagytok vagy mi a fene? - vonta fel Lucas az egyik szemöldökét.

- Maradunk az ikreknél! - forgatta a szemeit Hoop. - És ha hagytál volna szóhoz jutni, ezt akartam volna közölni veled. - fordult dühösen az értetlen fiú felé, aki a zavarodottan kapkodta a tekintetét az ikrek között. -És most, hogy ezt tisztáztuk, csak azért jöttem mert ezt oda kellett adnom. - kaparta elő a kis cetlit a táskájából, majd a testvére kezébe nyomta és várta a reakciót.

- Allyson Camille Wilson! - kezdte hangosan olvasni. - Holnap reggel igazgatói iroda! Ha nem lesz ott felfüggesztés! Mrs. Harper, igazgatóhelyettes-fejezte be, majd háborogni kezdett. - Fú, ne már, megint kezdi az öreglány?

-Ne hívd így! A legjobb tanár a suliban, örülnöd kellene, hogy egyáltalán ennyivel megúsztad! És ajánlom, hogy legyél ott!

- A héten már ez a harmadik kis figyelmeztetése, ebben a hónapban már egy kötegnyit kaptam tőle, nem is beszélve a tavalyi évről. Nem lesz belőle semmi, ezek csak üres szavak, vagyis betűk. Különben is szerinted képes lenne megbüntetni a kedvenc diákja nővérét?

- De ma túl messzire mentél! Annyira dühös volt, hogy még be sem jött a zeneórámra, miután dühösen közölte velem, hogy most nagy bajban vagy! Ja és nem azért jöttem el fél órával korábban, hogy nemet mondj! - akadt ki a lány. - Örülj inkább, hogy nem köptelek be apának, ő letépné a fejedet.

- Hát képzeld aput nem érdekelné, de ha nem hiszed nyugodtan mondd meg neki. Engem nem érdekel! - közölte, majd elgondolkodott - De mivel ilyen jó vagy hozzám, megígérem, hogy holnap nem Mrs. Hárpiát, izé akarom mondani Harpert lököm fel, hanem mondjuk a matektanárt, úgyis rég kapott már egy kis lökést.

- Mi a franc van veled? Nem érdekel semmi, a tanulás, a családod, semmi, még a zenétől is elfordultál, pedig annyira szeretted, miért? Megváltoztál! Kifordultál önmagadból! - a szavak valósággal kirobbantak a lányból. - Helyette itt csövezel a parkban és rugdosod azt a fadarabot és összetöröd magadat! És te ezt sportnak, életcélnak nevezed. Mi történt velünk? Legjobb barátok voltunk, most meg már két értelmes mondatot is alig szólunk egymáshoz!

- Történt néhány dolog Hoop. Veled is és velem is. Az emberek változnak. - erőltetett magára nyugodtságot Cam, de keze így is ökölbe szorult az elfojtott feszültségtől. - És nem hiszem, hogy magyarázattal tartozom neked, hogy mit miért teszek vagy mit nem teszek! Az én életem, úgy rontom el ahogy akarom! Semmi jogod hozzá, hogy ítélkezz felettem, pont TE! - kiabált rá a testvérére.

-Hát jó, te tudod, de ha majd egy nap rájössz mennyire elrontottál mindent, ne nekem siránkozz majd, rám ne számíts! - közölte, majd hátraarcot csinált és dühösen távozott a testvére területéről.

By: Lora

Ezt a rész most csak én írtam, mivel Fanni, hát hogy is mondjam, gondjai adódtak a gépével... A következő más közös lesz, legalábbis remélem, de remélem élvezettel olvastátok végig az agyszüleményemet. Komiknak örülnék!